Festékkiválasztás
Felújítás vagy építkezés során a festék kiválasztásakor több dolgot is figyelembe kell venni,
hogy a végeredmény tökéletes legyen. Mielőtt hozzálátunk a festék keresésének tudni kell, hogy egy adott helyiségben az érintett falfelület milyen igénybevételnek lesz kitéve. A festékkiválasztás eldöntéséhez segítségül, szakmai szempontok figyelembevételével összefoglaljuk a legfontosabbakat.
A festékektől elsősorban azt várjuk el, hogy egy adott rétegvastagság felhordása után fedje le a régi foltokat, ezért érdemes figyelni arra, hogy milyen helyiségbe és milyen falfelülethez választjuk ki az adott terméket. Festés előtt nagyon fontos alapozni is. A beltéri alapozók kiválasztásánál érdemes szem előtt tartani, hogy a festékek rendszerben használva működnek igazán jól, minden festéknek megvan a gyártója által javasolt alapozó festéke is. A festékek fényességével kapcsolatban a matt festékkel festett felületeken kevésbé látszódnak meg a glettelt felület kicsi hibái. Érdemes figyelembe venni az adott helyiség funkcióját is, hogy mire lesz használva. Mindenkinek meg van az egyedi igénye mind minőségre, mind pedig árat tekintve. Több célirányosan kifejlesztett festék létezik, ami a saját és az adott helyiség kívánalmainak is egyaránt megfelel – moshatósági fok, páraáteresztő képesség, kopásállóság, fedőképesség, színezhetőség (pl: mély tónusok).
A páraáteresztő-képesség a festékeknek az a tulajdonsága, hogy mennyire ereszti át a légtérbe, illetve a falazatban összegyűlt párát. Az átlagos falfestékek kevésbé állnak ellen a mechanikai sérüléseknek, ezért mosható festéket érdemes vásárolni, amelyek a kopással szemben is ellenállóbbak (pl.: JUPOL Gold, Trend, Latex, Strong, stb.). A mosható festékek legnagyobb előnye, hogy az általános szennyeződések háztartási tisztítószer és meleg víz segítségével maradéktalanul eltávolíthatók. Azokban a helyiségekben, ahol a legtöbbet tartózkodnak, pl. a konyhában, ott előfordulhat, hogy kifröccsen az olaj, kiborul a kávé vagy bor és bármennyire is alaposan mossa le a falat, nyomot hagy, ha nem megfelelő a festék. Az erősen igénybe vett falfelületeken vagy ahol penészesedéssel/algásodással küzdenek, ott hatékony védelmet nyújthat penészedés ellen a JUB JUPOL Citro falfesték.
A festéshez szükséges eszközökkel kapcsolatban minden festéknek meg van a maga egyedi tulajdonsága, ezért felhordásukhoz a gyártó mindig tesz javaslatot a műszaki adatlapban (ecset/henger típus, szórógép beállítás). Fontos az alapos előkészület, a védendő felületek fedése, maszkolása, mellyel nagymértékben lerövidíthetjük az utólagos takarítás idejét, illetve az esetleges károkat, amit a padlóra, ablakra rászáradt festék jelenthet.
Az alapanyagok kiválasztása egy sarkalatos téma. Amennyiben egy adott terméket kiválasztunk a felújítási feladatra, érdemes ugyanattól a gyártótól választani a teljes kivitelezéshez szükséges rendszer összetevőket (alapozó, felületkiegyenlítő, háló, repedés és egyéb hibajavító alapanyagot, stb.), mert így a termékek együtt felhasználva is tesztelve vannak, így kaphatunk egy hosszú távon is attraktív és megbízható végeredményt.
Gyakran előfordul a vásárlók részéről, hogy nem hallottak az esetleges problémákra célirányosan kifejlesztett alapanyagokról (pl: penészes falak), vagy nincsenek tisztában a teljes megoldás (rendszer) választásának előnyeivel, amiből egy nem túl tartós, vagy kevésbé az elképzeléseknek megfelelő eredmény jön létre. Sokszor próbálnak színt képernyő segítségével kiválasztani, ami sajnos az esetek többségében eltér a színkártyán beazonosított színárnyalattól. Ezek a csalódások pedig vagy a gyártó vagy pedig a kivitelező kárára kerülnek felrovásra, pedig az alapos, vagy szakszerű előkészület, utánajárás hiányzik csak.
Nagyon fontos, hogyha felújításról van szó az alapfelületnél figyelembe kell venni, hogy előzőleg milyen festékkel volt a felület festve. Mésszel festett felületre közvetlenül csak mész felvitele javasolt (pl.: vályog)! A sima diszperziós festékek elsősorban esztétikai szerepet töltenek be, nem, vagy csak nagyon minimális rövid ideig tartó tisztán tarhatósággal rendelkeznek. A latex, és egyéb adalék anyagú festékek már különböző mértékű, lemosható felülettől a nedves mosás és dörzsállóságú vagy akár foltálló magas nedves mosás és dörzsállóságú tulajdonságig terjedhetnek. A bevonatok kiválasztásánál érdemes figyelembe venni, hogy az adott helységben, felületen milyen tulajdonágokra van szükség, például: nappali, konyha, étkező, előszoba, gyerekszoba, fürdőszoba és egyéb olyan helységek, ahol szempont lehet, hogy egy festéknek tisztán tartható, foltálló legyen a felülete. A JUPOL Strong beltéri falfesték foltálláló, tisztitószerekkel, fertőtlenítő szerekkel szemben ellen álló bevonatot képez a felületen. Hasonlóan ellenálló és baktérium taszító tulajdonsággal is bír a JUPOL Amikol, mely alkalmassá teszi akár kórházakban, közintézményekben, magas igénybevétel mellett a használatát.
Vakolt felületeknél a javítás során figyelembe kell venni, ha por alapú javító anyagot használunk, hogy minden esetben a felületet le kell alapozni csiszolás után. Az alapozó megköti a port és kiegyenlíti a felület szívóképességét, ezért minden esetben javasolt a használata a megfelelő előkészítés során.
Mindig a festék típusához kell választani a szerszámot. Egy híg állagú festékhez mindig hosszabb szőrű hengert érdemes választani, mert a híg állaga miatt könnyebb felvitelt biztosít (14-18mm).
A sűrű állagú, mint például a latex festékek, rövid szőrű hengert (10-12mm) és festőtálcát javaslunk, mert a sűrű állaga miatt könnyebb felvitelt biztosít a megfelelő mennyiség felviteléhez.
A festékek többségével 2 rétegben, a megfelelő szerszámokkal felhordva lehet elérni a tökéletes fedést, illetve azokat a műszaki tulajdonságokat, amikkel felruháztuk őket, pl: nedves mosás és dörzsölésállóság.
Nagyon sokan gondolják, hogy a festékeket lehet és kell hígítani. A festékek a mai napra annyit változtak, hogy alapvetően hígítást nem igényelnek. Szükség esetén 5-15 % vízmennyiséggel a kannában lévő festék mennyiséghez viszonyítva, hígítható, ezzel kapcsolatban a termék műszaki adatlapján talál pontos tájékoztatást.
Gyakran visszatérő és alapvető hiba a vásárlók részéről, hogy elmarad az alapozás, melynek következtében foltos, nem takar a festék két rétegben, illetve elválik a festékréteg a por miatt a felületről. A legtöbb esetben elegendő két réteg festék, viszont színváltásnál, erősen szívó felületek esetén egy harmadik réteg felvitelére is szükség lehet. A másik probléma, ha színes falfestéket szeretne vásárolni, akkor figyelembe kell vennie, hogy a kiválasztás helyszínén eltérő fényviszonyokkal találkozik, mint ami otthon, a lakásban megtalálható. Ezért mindenképpen javasolt a próbafestés elvégzése a teljes felület lefestése elött, hogy megfelelő képet kapjunk arról, hogy az adott színárnyalat mit mutat az otthoni fényviszonyok között. A színek tervezésénél, készre kevert JUPOL Trend-et veheti a könnyebb színválasztásért alapul, de saját színárnyalatokban gondolkodva, a JUB Favourite Feelings színkártya segítségével bármelyik kedvenc színét kikeverik a JUMIX színkeverő állomásokon egy 0,75l-es JUPOL Gold-ból, mely éppen annyi mennyiség, hogy akár egy kisebb falon is végezhet teljes látvány tesztelést(~5m2), hogy megfelelő képet kapjunk arról, hogy milyen színt is kaphatunk valójában otthon, így akár az egész lakásban egyszerűen tervezhetőek a színek.
A JUB-nál arra törekszünk, hogy felhasználóink a legelégedettebbek legyenek, ezért a termékeinken megtalálható elérhetőségeinken keresztül lehetőség van arra, hogy személyre szabott szaktanácsadással tudjuk segíteni vásárlóinkat a megfelelő felület előkészítéshez, illetve a bevonat kiválasztáshoz, JUPOL, DECOR, JUBIN, JUBIZOL, Hydrosol, Akrinol, Takril termékek esetén.